Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


LEJÁRATOTT , FÉLREÉRTETT , FÉLREMAGYARÁZOTT FOGALOM : SZERETET

 

ellensegek-1.jpg2.jpg31.jpg

Nem mindenki  képes a Szeretetre , ugyanakkor mindenki vágyik a Szeretetre . Ha egy Lélek egy régebbi szeretetlen korból születik újra a Földre , ha itt is olyan családba születik , ahol nem tanítják meg szeretni és ráadásul nem nyitott a segítő szándékú - akár Isteni - hatásokra sem  , akkor " emberünk " bizony szeretetlen , lehet , hogy embertelen ember marad . Ugyanakkor azt sem tudhatjuk róla , hogy miket örökölt s hogy milyen hatások érték ezidáig . ( Pl gyermekkorában )

Ezért is az egyik legfőbb tanítása Jézusnak az Ellenségszeretet , amelyben soha nem az Embert , hanem csupán a cselekedetét szabad elítélnünk , amely szerint az ilyen embert inkább sajnálnunk , szánnunk kell !

alkoholista-2.jpg

Ezért is van az , hogy minden ember közös Karmikus Feladata a másik Ember MÁSSÁGÁNAK  az elfogadása , vagyis hogy soha ne várjuk el a másiktól , hogy úgy cselekedjen , ahogy azt mi elképzeltük , elvártuk .

Ennek tudatában talán érthetővé válik , hogy miért is az egyetlen HIVATÁSA minden Földre született Emberszellemnek a 

SZERETNI TANÍTÁS .

Ehhez azonban , először mindenkinek meg kell tanulnia , hogy mi is a Szeretet valójában .

Szeretet . Mi minden belefér ebbe a szóba ! Valójában éppen ez a baj  . Ráadásul - ha megkérdeznénk embereket , hogy mondjanak példákat a szeretetre -  kiderülne , hogy szinte mindenki mást ért a fogalom alatt .                              Pedig kétezer évvel ezelőtt Jézus megtanította nekünk - ha a Tízparancsolatból netán nem derült volna ki világosan - hogy mi a Szeretet .                   tanitvany-jezus-tanit.jpg

Mennyivel másként alakulhatott volna az emberiség történelme , ha Jézus tanításait arra használták volna fel az " írástudók " , amire azokat Ő szánta .

T. i . : arra , hogy általuk minden ember növekedhessen a szeretetben . Ezzel szemben ...  ?!

Lehet , hogy sokan nem tudják , hogy ezt a fogalmat is  Ő töltötte meg számunkra Tartalommal .

Pedig a szeretetről  sok milliónyi könyv , vers , dal , festmény és szobor  énekel és mégis ; világunkat minden jellemzi , csak nem a Szeretet .                                                                                                                                                            " Ment e könyvek által e világ elébb ?... Hány ezernek jutna üdv a Földön , ha Istenésszel , Angyal érzelemmel használni tudnák éltök napjait ... "  ( Vörösmarty Mihály  Gondolatok a könyvtárban )    

help-each-other.jpg

 

Az Univerzum Vezérelve : A szeretet - Jézus tanítása szerint    

1 . : Akard mindig mindenkinek azt a jót , amit magadnak   szeretnél . Soha ne tedd , ne akard másnak , azt , amit te sem szeretnél , ha veled tennének .  

2 . : Mindig , mindenkinek bocsáss meg . 

3 . : Segíts mindig a valós szükségletet szenvedőkön , ha erre módod van .     

( A Hang / www.webhang.hu )

 

                jezus-irgalmas-szamaritanus.jpg ( Az irgalmas szamaritánus )

Ez a Szeretet - parancs minden embertársi kapcsolatunkra kötelezően érvényes , függetlenül attól , hogy családtagunk , szerelmünk , barátunk , vagy éppen - és legfőképpen ellenségünk az illető !

Gondoljunk csak bele , hogy a fentiek alapján Jézus legfőbb , legnehezebbnek látszó rendelkezése ; az ellenségszeretet is érthetővé , " kivitelezhetővé " , megvalósíthatóvá válik . 

" Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok azokért , akik gyűlölnek titeket ." Máté 5 / 44 

Egy hétköznapi példa erre :  Képzeld el , hogy rosszakaród , aki annyira bosszúszomjasan gyűlöl Téged , hogy még a telefonszámodat is - akár álmából felriadva is - fejből tudja , éjjel két órakor egy fának rohan kocsijával és az elvérzés határán ( mivelhogy ebben a sokkos állapotában csak a Te számod jut az eszébe ) felhív Téged és a segítségedet kéri . Mit tennél ? Természetesen segítenél !  

                                                                                                                       A MEGBOCSÁTÁSRÓL :                                                            Mindjárt az elején érdemes tisztában lenni azzal , hogy a megbocsátás csak a megbocsátó félnek jó , hasznos ( üdvös ) . Annak , akinek megbocsátunk , ez csak akkor válik a javára , ha belátja és megbánja azt , amit ellenünk elkövetett , enélkül tovább cipeli ( akár át a másik Dimenzióba is ) a bűnét .   

Azt is tudnunk kell ebben a témakörben , hogy aki minket bánt , az valójában a saját fejére gyűjti a parazsat , vagyis azzal a saját Karmáját építi , teheli meg , nem a miénket . Ezzel majd a halála óráján neki kell elszámolnia és nem nekünk !

tanitvany-megbocsatas.jpg                              

Hogy szemléletes legyen  a megbocsátást is az ellenségszereteten belül értelmezem .

 A megbocsátás fogalma legegyszerűbben ennyi : Lemondani a bosszúról , a megtorlásról , a visszavágásról , a vissza - ártásról azzal szemben , aki bántott minket . Ezt már nehezebb elképzelni , hát még meglépni ,de ha belegondolok , hogy a bosszúvágy , a revans " édes " vágya mennyi gyilkos marósavat termel önmagunkban , hogy mennyi alkotó energiánkat elvesz ...stb , stb , már pusztán ezért is egy jó " egészség megőrző program "  a megbocsátás .

Ha az elején mégis nehezebben menne a megbocsátás , segíteni fog , ha arra gondolunk , hogy úgy , annyira szívből kell megbocsátanunk , mint amennyire mi szeretnénk olykor , hogy nekünk megbocsássanak - ha valamit nagyon el találtunk szúrni ...

tanitvany-megbocsatas-2.jpg

 

 

                                                                                                           

 

Mi mindannyian Istennek a Saját Képmására teremtett Szellemi Lényei vagyunk , pillanatnyilag ebben a Homo sapiensek nevezett állati létforma testében , ide ebbe a földi Javítóintézetbe beutalva , hogy végre megtanuljunk Szeretni , mind a hétmilliárdan ! 

Ha ezt el tudjuk fogadni akkor talán érdemes lenne levágni minden zsákutcát , vargabetűt és egyenesen  az Igazságtól , Jézustól tanulni , most például a megbocsátást ! Ő erről így Üzen nekünk egy abszolut hiteles , ráadásul magyar - kortárs Médiumon keresztül .

" Én már akkor megbocsátottam nektek , amikor elkövettétek azt , amire azóta sem vagytok büszkék , azonban az Én Megbocsátásom csakis akkor válik majd a ti lelketek javára , csak akkor aktiválódik Üdvösségszerző módon s szűnik meg számotokra kifizetendő Adósságnak lenni , ha magatok belátjátok , megbánjátok amit tettetek és bocsánatot kértek Tőlem és azoktól , akiket bántottatok ! "

Úgyhogy ( ebben a megvilágításban ) innentől már érthetővé és élhetővé válik Jézus tanácsa :

27 „Nektek mondom, akik hallgattok rám: szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket! 28 Áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántanak titeket! ( Lukács 6 / 27 )

Tudom , hogy elsőre - annyi egészen más szokással , beidegződéssel a hátunk mögött - ez nem tűnik eléggé meggyőzőnek , ösztönzőnek ahhoz , hogy változtassunk másokkal kapcsolatos magatartásunkon . Ezért - ha mégis felkelti az érdeklődéseteket ez a gondolatsor ( vagyis milyen lehet Jézusnak szót fogadva ( nem feltétlenül vallásosan ! ) élni , járni azt a bizonyos Jézusi Utat , akkor szeretettel javaslom , hogy bemelegítésképpen ( mert a neheze majd azután jön ) olvassátok el " A KIŰZETÉSRŐL ( FELNŐTT VÁLTOZAT ) ... ! JEGYZETEMET  IS .

                                                                                                               jezus-tekozlo-fiu-3.jpg( A tékozló fiú  , Lukács 15 / 20...25 )

A megbocsátáshoz hasonlóan a jóakarat szabálya is az ellenségszereteten belül a legértékesebb és a legkönnyebben elképzelhető ;

 Meg tudom e tenni , hogy azt kívánom az ellenségemnek , hogy egészséges , gyönyörű , értelmes kisgyereke szülessen ? Hogy sikeres legyen a vállalkozása , hogy rendben legyen a házassága , vagy , meg birom e állni , hogy ne kívánjam , hogy leégjen a háza , hogy karambolozzon , hogy csalja meg a párja ...stb    

Ha belegondolok - igen meg birom állni , ezt is , bár ez sem egyszerű ... Annál is inkább , mert ha nem , akkor mivel lennék különb - az ellenségemnél...Később látni fogjuk , hogy még arra is képesek leszünk , hogy szánjuk az illetőt és , hogy imádkozni is tudunk érte .

tanitvany-az-vesse-ra-az-elso-kovet.jpgHenryk Siemiradsky lengyel festő : " Az vesse rá az első követ , aki közületek bűn nélkül való "

A Jézusi Szeretet ennyi . Csak ennyi és nem több !

Ami ezen túl van az már a szeretetlenség veszélyeit , bűnét hordozhatja magában .

 

Gondoljunk csak bele a megkötözöttség szeretetére , a " majom " - szeretetére , az erőszakos szeretet - megnyilvánulásokra ,

a felelőtlen  átgondolatlan engedékenységeinkre  , félreértett szeretet fogalmaink miatt elkövetett bűnrészességeinkre , szeretteink IGÉNYEI - nek kiszolgálására ( miközben a saját valós SZÜKSÉGLET - ünkre már nem is gondolunk , miközben eltelik az életünk , anélkül , hogy megtudtuk volna - mivégre , milyen feladattal jöttünk a Földre ..stb , stb  

Csak ennyi , de ez viszont - amint az elején írtam - kötelező minden embertársunk irányába , ha komolyan gondoljuk , hogy a Szívbéke Útjára akarunk lépni .

                                tablet-gyerek.jpg

Hogy nagyon , nagyon nem egyszerű ? Kezdetben valóban nem . Főleg azért nem , mert ehhez nem külső ellenséget , hanem önmagunkat  ; egónkat , önzésünket - a bennünk levő és magának minden percben szavazati jogot követelő Gonoszt /  Sátán , a Nagy Megtévesztő , a Nagy Szétdobáló , Ördög , Lucifer  ( az egykori Világosság Angyala , a Fényhordozó ) kellene legyőznünk . 

A  Jézus segítségével már itt a Földön is elérhető Szívbéke ( " ... az Én Békémet hagyom  rátok ... "  ) állapoton túlmenően - és ezt most azoknak írom , akik már megbarátkoztak a Lélek Örökkévalóságának fogalmával - a földi tartózkodásunk végső célja az , hogy " megjavuljunk " és a Végtelen Kegyelem folytán vizsgát tehessünk a Szeretetből , az " Égi KRESZ " - ből , hogy visszatérhessünk és újra teljes jogú Polgárai lehessünk Örök Szellemi Hazánknak , ahonnan az Idők kezdetén ( és azóta is újra és újra ) - inkább a Sátánnak szót fogadva - önként elpártoltunk Istentől .

tanitvany-tomeg-hitler.jpg

"  Betelt az idő és elközelített az Isten Országa . Alakítsátok át gondolkodásotokat és higyjetek az         Evangéliumokban ! " ( Márk , 1 / 14 - 15 )

( A legtöbb Bibliai fordításban " Térjetek meg " olvasható az eredeti " Alakítsátok át a gondolkodásotokat " bárki által értelmezhető , lényegesen kifejezőbb szöveg  helyett .)

tanitvany-tekozlo-fiu.jpg

" Ha mindenki (  kezdetben , hogy belátható legyen - gondolj egy kisebb zárt közösségre  ) a Jézusi Szeretet Szabályok alapján gondolkodna , beszélne , cselekedne - szeretne - előbb utóbb egyáltalán nem lenne szükség ügyvédekre , bíróságokra , börtönökre , fegyveres testületekre sőt , hamarosan orvosokra sem  . "

 

 Talán ezért hagyják ki rendre az államok az Alkotmányaikból a " Keresztény " szót ? ...    

És Ti , akik idáig végigolvastátok az írásomat - arra gondolok , hogy - szívesen szakítotok majd időt erre a hosszú , akár részletekben is nézhető videóra is . Ebből további nyugtalanító Miért ? - jeitekre is megkapjátok a választ . Szeretettel ajánlom, továbbgondolásra , a Saját Életetekbe való beépítésre .  Tölgyesi György    

       A video a Youtube - on teljes képernyős méretben is nézhető .

Hamarosan elkészül a videó hat részre elosztott , digitalizált minőségű és az azóta megszerzett tapasztalatokkal  kiegészített változata .

Forrásaim : Evangéliumok , www.web-hang.hu , Párbeszédimában kapott Üzenetek 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.